8. Wolf

Csendben figyeltem a koporsót ahogyan a földbe engedik. A fekete ruhámat piszkáltam közbe. Luke szorosan fogta a derekamat, megérezte, hogy remeg a lábam. Jamiere néztem, aki édesanyja nyakába fúrta a fejét, és rázkódó vállal sírt.
- Hol van Ryan? - suttogtam közel hajolva a vörös tincsekhez a fülénél a fiúnak.
- Nem tudom. - suttogta a fülembe. Jamiere nézett, aki egy aprócska emelvényre állt.
- Édesapám volt az aki járni tanított, segített nekem elsajátítani az élethez való hozzáállást. Megmutatta azt, hogy mennyire fontos a család, és a barátok. - letörölte a könnyeit - Anya, szeretett téged. Mindennél jobban. Tudom, mert mondta..Luke, Mira, Ryan könyörgöm ne hagyjatok egyedül nélküle, mert biztos beledöglök. - ennyi vol, arcát a kezébe temette, és sírt. Remegett mindene. Luke elengedett, és elindult Jamiehez, közbenéztem, majd letettem a csokromat az immár betemetett sírra, aztán megfordultam, és lassan elindultam. Szörnyű, és nyomasztó hangulata van egy temetőnek, bármennyire is próbáljuk felfogni, hogy itt beszélhetünk elhunyt családtagjainkkal, vagy bárkivel aki az évek során elhagyott minket. Csendesen battyogtam magassarkúmban, ami nélhol szorított. Megálltam Adam sírja mellett, leültem a kő elé, melyen a neve szerepelt.
- Meghalt Jamie apukája. Tudom, hogy ha rajtad múlna egész végig Jamiet vigasztalnád. - mosolyodtam el. - Vigyáznál rá föntről? - suttogtam könnyekkel a szememben. - Sokat gondoltam arra, hogy tovább kellene lépnem. Mármint rajtad, mert olyan mintha az élet is ezt akarná. De mindig visszarántasz, bármennyire csábít Ryan. - mosolyogtam letörölve előtörő sós könnyeimet. - Szeretlek Adam, de mióta elmentél nekünk itt egyre nehezebb. Mintha nem lennék normális valami. - suttogtam mosolyogva, majd felálltam, és elindultam kifelé a temetőből. Az erdőbe mentem, hangokat hallottam, majd morgást. Hátranéztem, és ott állt a farkas, akivel valaha már egyszer találkoztam. Megnyalta a száját, majd vicsorogva elindult felém. Teljesen lefagytam amikor mellettem megjelent egy másik farkas. Szőre sötét volt, fekete, de mégis volt benne egy apró kékes árnyalat. Nyakán nyakörv féleség feszült, fogait kimutatta a másik farkasra nézve. Apróbb volt, mint a fekete támadóm, de ugyanolyan félelmetes volt. A fekete közelebb lépett, mire a mellettem lévő a nyakának esett. Úgy tépte ahogy csak tudta. Cipőmet a kezembe vettem, és futni kezdtem, úgy ahogy csak tudtam. Még nem értem ki az erdőből. mikor a földre estem egy erős test rám zuhanása miatt, fájdalom járta át a testem, majd elsötétült minden.


A homály kezdett megszűnni. A szürke, penész foltos plafont bámultam. Körülöttem ápolók sétálgattak. Fájdalom lüktetett a testemben.
- Utálom a kórházat.- suttogtam alig hallhatóan.
- Én sem kedvelem túlságosan. - hallottam az ismerős hangot. Oldalra néztem, Ryan ült az ágyam melletti kis fa széken.
- Hogy kerültem ide? És mi történt?
- Amikor megtaláltalak az erdőben láttam rajtad egy vérző harapás nyomot. Gondolom egy farkas lehetett. - mondta megvonva a vállát. - Első dolgom az volt, hogy ide hoztalak. A sebet bevarták, szóval rendben leszel. - mondta azzal az eszméletlen aranyos mosolyával.
- Anyukám? - néztem a szemébe a fiúnak
- Nem tudott idejönni.
- Miért van bekötve a kezed?
- Amikor megtaláltalak a farkas rám támadt. - mondta. Nem tetszett, az előbb abban sem volt biztos, hogy farkas harapott meg engem..Túl fáradt voltam a gondolkodáshoz. - Kérsz valamit?
- Fájdalomcsillapítót. - motyogtam, mire Ryan felállt, és kiment. Egy hangos csattanást hallottam, majd üvöltözést. Behunytam a szememet, majd az ajtó nyitódására kinyitottam. Shan levágta magát az ágyamra, és közelhajolt hozzám. Nevetve toltam el magamtól, mert a szemembe bandzsított.
- Bocs, csak megnéztem alszol-e. - mosolygott. Arcán megjelentek kedves gödröcskéi, melyeket még nem láttam ezelőtt. Szemem a kezére tévedt, melyen friss vérnyomok voltak láthatóak, észrevette, hogy figyelem, így elvette kezét, és fekete pulóvere zsebébe rejtette.
- Mi történt ? - néztem a szemébe, mire a földre nézett, kerülve a tekintetemet. - Shan! - meredtem rá, mire Luke rongyolt be az ajtómon.
- Te idióta. Komolyan képes voltál erre? - meredt Shanre.
- Valaki elmondaná mi történt? -kiabáltam
- A kis idegbeteg haverod beverte Ryan orrát, amiből most ömlik a vér mint a Niagara. - túrt a hajába idegesen Luke
- Megérdemelte. - harsant fel Shan - Megharapta Mirát! Meg is hallhatott volna, ha nincsen ott...- elhalkult, majd rám nézett, aztán Lukera. - Megtudnánk ezt máshol beszélni?


Pár héttel később

A szőnyeget piszkáltam zavaromban, miközben Jamie csendben nézegette a két csíkot a vállamon.
- Csúnya. - suttogta - Sajnálom, hogy nem tudtam bemenni hozzád. - nézett a szemembe mélyen.
- Pihenned kellett.
- De a barátnőm vagy. - motyogta, és leült elém törökülésbe a szőnyegre. - Kedvel téged Ryan.
- Ha már Ryan..Hogy van az orra?
- Shan eléggé rendesen beverte neki, de már kutya baja. -  mosolygott.
- Azt mondta Shan, hogy ő harapott meg engem. - suttogtam - De engem egy farkas harapott meg..
Barátnőm elkapta a tekintetét, direkt nem akart a szemembe nézni. titkolt valamit, de nem tudtam, hogy mit. Nem tetszett ez az egész baleset. Biztos voltam benne, hogy Ryan hazudott a farkasos sztorival kapcsolatban, de Shanben még kevésbé bízok. Azt mondta ott volt valaki, aki nem engedte, hogy megöljenek. Vagy talán valami..Talán egy másik farkas.
- Ígérd meg nekem, hogy hagyod a dolgot..Jó ? Nem akarom, hogy baromságot csinálj. - mosolygott Jamie, mire bólintottam. Nem ígérhettem meg, mert akkor a szavamon fog. Utána kellett járnom, és az egyedüli, aki a segítségemre lehetett, csak az akinek a társaságát sem kívánom, felidegesít akár egy mozdulata is, és betörte a szerelmem orrát. Csak Shanben bízhattam ebben a helyzetben.

__________________________
Sajnos rövid lett ez a rész, de remélem elnyeri a tetszéseket :D